A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Folyóirat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Folyóirat. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 22.

Ókorportál

Kedves Olvasóink,

az Ókor című folyóirat eddigi honlapjának és az Ókorblognak a funkcióit a 2013-as évtől kezdődően teljes körűen átvette az Ókorportál.

Az Ókorblog ezennel búcsúzik, és kéri a Kedves Olvasót, hogy az ókortudománnyal kapcsolatos híreket és aktuális információkat mostantól az Ókorportálon keresse.

Az eddigi anyagok természetesen továbbra is elérhetőek maradnak a blogon.

Köszönjük eddigi és ez utáni figyelmét!

Üdvözlettel:
A szerkesztők

2010. november 30.

Ókor - zenés szerkesztőségi est

Szeretettel meghívjuk az

ÓKOR

folyóirat zenés szerkesztőségi estjére


Időpont és helyszín:

2010. december 9., csütörtök, 18.00

Szatyor Bár és Galéria

(1111 Budapest, Bartók Béla út 36.)


A program:

Az Ókor szerkesztői a 2010-ben megjelent számokról és a jövő évi tervekről

Bolonyai Gábor (ELTE BTK Görög Tanszék) előadása

„Görög költők Mátyás könyvtárában” címmel

Angol reneszánsz és francia barokk gambaconsort zenét játszik az

Arión Consort


Tagjai:

Szabó Zsolt, discant viola da gamba (művészeti vezető)

Dinyés Soma, discant és alt viola da gamba

Stollár Xénia, tenor viola da gamba

Szilágyi Attila, basszus viola da gamba

2010. május 4.

Az Ókor "Háború és béke" számának bemutatója - meghívó

Az Ókor folyóirat szerkesztősége és a Gondolat Kiadó

szeretettel várja Önt

a folyóirat

Háború és béke az ókorban

című tematikus számának (2010/1)

bemutatójára.

Időpont:

2010. május 11., kedd, 17.00 óra

Helyszín:

Kossuth Klub, 1088 Budapest, Múzeum u. 4 (nagyterem).

A folyóirat új számát bemutatja Kalla Gábor.

A bemutatót Németh György előadása követi Homéros városa háborúban és békében címmel.

A rendezvényen az Ókor megjelent számai kedvezménnyel megvásárolhatók, illetve megrendelhetők.

2010. március 4.

Orpheus Noster folyóiratbemutató

M E G H Í V Ó

a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara

tisztelettel meghívja Önt
a 2010. március 9-én kedden 15 órakor tartandó könyvbemutatóra
a Bölcsészettudományi Kar I. emeleti dísztermébe
(1088 Budapest, Reviczky utca 4.)


2009 decemberében indult egyetemünk Történeti Intézetének évente kétszer megjelenő új történeti és filológiai folyóirata, az

ORPHEUS NOSTER


A más kutatóhelyek szerzői számára is nyitott lapot és annak első számát bemutatja

Prof. Dr. Németh Tamás, az MTA főtitkára

Dr. Zólyomi Gábor, az ELTE BTK Ókortudományi Intézet igazgatója, az Ókortudományi Társaság elnöke

Dr. habil. Botos Máté, a PPKE BTK dékánja

Prof. Dr. Szabó András, a KRE BTK dékánja


Zongorán közreműködik:
Szilasi Alex, MTA nívódijas zongoraművész,
a 2008-as év klasszikus művésze, Gramofon-díjas, egyetemünk tanára


A kötet a bemutatón kedvezményes áron megvásárolható

2008. május 9.

Régi-új folyóirat: Byzantina Symmeikta

Az 1966 óta (bár az évfolyamszámozás alapján jelentős szünetekkel) megjelenő, Symmeikta című bizantinológiai folyóirat új nevet kapott: ezentúl Byzantina Symmeikta néven kell keresni. A névváltással együtt megváltozott a periodika elérhetősége is: a honlapról szabadon elérhetők lesznek mind az új számok, mind pedig a régebbi kötetek (melyek feltöltése folyamatosan zajlik).

Csak remélhetjük, hogy egyre több tudományos folyóirattal kapcsolatban számolhatunk be hasonló fejleményről!

(A hírről a stoa.org számolt be.)

2007. október 10.

Oral Tradition - folyóirat online

Kiadója online, ingyenesen elérhetővé tette az Oral Tradition című folyóirat összes eddig megjelent (1986-) kötetét. A folyóirat egyaránt foglalkozik ókori és későbbi szóbeli hagyományokkal (a legújabb például egy Bob Dylan-különszám). Elérhető itt.

Csak remélni lehet, hogy egyre több tudományos folyóirat követi a példát. A jelenleg is szabadon hozzáférhető folyóiratok (nem feltétlenül teljes) listája a Directory of Open Access Journals honlapon található.

2007. január 25.

Letölthető: Journal of Roman Studies 2005

Mai "zsákmány": az IngentaConnect honlapjáról szabadon letölthető a Journal of Roman Studies 95 (2005)-ös kötetének minden cikke pdf-ben! (Köztük Oliver Lyne utolsó, már posztumusz megjelent írásával Horatius 13. epódosáról; emlékeim szerint remek cikk, egy remek versről.)