2006. augusztus 16.

Leideni Indogermanisztikai Nyári Egyetem

A jól bevált berlini gyakorlatot követve a Leideni Egyetem is elindította indogermanisztikai nyári egyetemeinek sorát, elsőként ez évben, júl. 31. és aug. 11. között. Háttér gyanánt annyit érdemes megemlíteni, hogy a Leideni Egyetem az indogermanisztika egyik fellegvára, nézeteiket a „leideni iskola” néven is szokás emlegetni (jellegzetességük például, hogy szerintük az alapnyelvi gyökök csak mássalhangzóval kezdődhettek; tagadják, hogy az alapnyelvben létezett volna /a/ fonéma; stb.). E nyári egyetemen Magyarországról az ELTE BTK Összehasonlító Indoeurópai Nyelvészet Programjából jelen sorok szerzője és két diákja (Juhász Gabriella, Szabó Orsolya) vett részt. A résztvevők elsősorban Hollandia, Olaszország, Egyesült Államok, Svájc, Ausztria, Franciaország, Norvégia, Horvátország egyetemeiről érkeztek; Németország feltűnően alulreprezentált volt (talán mivel szeptember elején Berlinben lesz egy rokon rendezvény). A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy az indogermanisztikai nyári egyetemmel párhuzamosan kísérleti és kiegészítő jelleggel futott egy indológiai, egy russzisztikai és egy sémi nyelvészeti előadássorozat is.
Három típusú órát lehetett hallgatni (zárójelben az oktatók neve):
1) Teljesen kezdőknek indoeurópai alapnyelvi fonológia és morfológia (Michiel de Vaan);
2) Adott nyelvbe bevezetést nyújtó órák: bevezetés a mykénéibe (José Luis García Ramón [Köln]), bevezetés a tokhár dialektusokba (Georges-Jean Pinault [Párizs]), bevezetés az óporoszba (Rick Derksen);
3) Haladó órák: szanszkrit történeti hangtan (Alexander Lubotsky), görög nyelvjárási feliratok (J. L. García Ramón), tokhár szövegolvasás (G.-J. Pinault).
Az óporosztól eltekintve az órák kifejezetten sikeresnek bizonyultak, nem kis mértékben az oktatók elsőrangú kvalitásának köszönhetően (ti. mindannyian az általuk oktatott szakterület kiemelkedő személyiségei).
Az órák mellett esténként az oktatók előadásokat tartottak, J. L. García Ramón a mykénéi személynevek előkészületben levő, felújított lexikonát mutatta be (vö. Update on Die historischen Personennamen des Mykenischen. Indo-European Studies Bulletin 11 (2005) 24-33); G.-J. Pinault az alapnyelvi rokonsági terminológia rekonstruálhatóságán elmélkedett (bár javaslatai nem arattak osztatlan sikert); míg A. Lubotsky a phryg és görög nyelv kapcsolatát elemezte, kiegészítve a W-11-es felirathoz fűzött kommentárjaival.
Tekintve a nyári egyetem magas szakmai színvonalát és sikerét, kifejezetten örvendetes, hogy a Leideni Egyetem jövő nyáron is folytatni kívánja e rendezvénysorozatát.

1 megjegyzés:

Tamás Ábel írta...

Kösz, Zsolt! Örömmel olvastam.