Megnyílt az Ara Pacis!

A hír nem nagyon friss, de annak, aki nem jár havonta az örök városban, talán még újat mondok vele: hosszú évekig tartó felújítás után, végre ismét látogatható az Ara Pacis. A tisztítás és a restaurálás nem tartott volna ennyi ideig, de új házat is kapott a szépséges ara. Nekem kifejezetten tetszik az új épület, de ezzel a véleményemmel egyedül maradtam római ismerőseim között. De hát a rómaiaknak nem lehet a kedvükre tenni! Nem tetszett nekik már a Mussolini által kialakított nagyszabású Augustus-körzet sem. A Duce 1937-ben „megszabadította” az Augustus-mauzóleumot a középkorban és később rá- meg hozzáépített falaktól (mozgalmas története során volt bikaviadalok rendezésére szolgáló aréna és koncertterem is), és az itáliai fasizmus jellegzetes, nagy tömbökből kialakított, kis art decós rátett díszítéssel „feldobott” modernista épületeivel vette körül az egész teret. Itt állították fel egy évvel később az Ara Pacist is, amelyet akkor állítottak össze már régebben ismert darabokból, illetve a Via del Corso meg a San Lorenzo in Lucina templom sarka alól ügyesen kibányászott nagyobb tömbökből. Eredetileg ugyanis ott állt. A Via del Corso nagyjából az ókori Via Flaminia vonalán halad, és ezen az úton tért haza három éves távollét után Augustus 13-ban Hispania és Gallia ügyeinek sikeres „elrendezését” isteni háta mögött tudva. 1938-ban a Corsón nem lehetett felállítani, így kb. 400 méterrel arrébb vitték, és a mauzóleum és a Tevere között találták meg új helyét.

A régi védőépületet is sokat szapulták. Nem is ok nélkül. Kicsi volt, csak úgy szorongott az ókori építmény a házban, ráadásul a minimalista vasbetonszerkezet rettenetesre szürkült a romai forgalom füstjében. Az új épületre senki sem mondhatja viszont, hogy kicsi. A múzeumtervező sztárépítész Richard Meier épülete, tágas, világos és modern. Magából az oltár méretéből is következik, hogy csak hatalmas lehet, ami tágasan magában foglalja. Ezzel persze meg az a baj, hogy túl nagy. Elfér benne az Ara Pacison kívül egy kisebbfajta múzeum is. Az épület maga fehér, maga a szerkezet beton, üveg és acél, de a belső térben több monumentális méretű dekoratív fal készült a jellegzetes római travertin mészkőből, néhol rusztikusan, másutt csiszolva. Nekem legjobban a bejárat melletti nagy rusztikus felület tetszett, amelyik előtt helyezték el a gens Iulia reliefen látható tagjainak portréját másolatban. Magát az oltárt letisztították, de én nem vettem észre más változást rajta. Nagy előnye viszont a mostani elhelyezésnek, hogy be lehet menni a védőfalak mögé, és meg lehet közelről nézni az áldozati asztalt is. Az épület oldalában meghagyták a Res Gestae régi, 38-as feliratát.

A múzeumban egyrészt értelmezik az Ara szimbolikáját, de érdekes módon részletesen inkább csak az alsó sor növényi díszítményét, és néhány művészettörténeti párhuzamot is kiállítottak. Vegyesen vannak másolatok és eredeti darabok. A legérdekesebb nekem ezek közül a Claudius-oltár eddig általam nem ismert darabjai voltak. Claudius is épített ugyanis az Ara Pacishoz meglehetősen hasonlító védőfallal körlvett reprezentatív oltárt. Ennek egy híres darabja a Medici család birtokában volt, az most is csak másolatban van kiállítva, eredetije a Villa Mediciben maradt, de több finoman faragott további részlet is látható belőle. Érdekes számítógépes modellek vannak még a múzeumban, hatalmas monitorokkal, (sokáig játszottam velük) és tényleg tanulságos ábrákkal.

Bátran fordulok tehát szembe a fanyalgókkal: nekem tetszik – bár azt azért meg kell jegyeznem így zárásképpen, hogy a hatalmas épület előtt fekvő eltolt lépcsősor és az ünnepélyes bejárat pikáns összjátékba kezd a körülötte fekvő ’37-es épületekkel, tőlük mintha az újnak is lenne némi „imperiális” zamata. Belülről ugyan élesen elkülönül a befogadott római építmény és az őt körülvevő modern, de kívül lehetne picit kisebb az egység. Az egészből már csak Augustus lecsupaszított mauzóleuma lóg ki, ahová a környékbeli kutyatulajdonosok hordják le kedvenceiket.