A Tehénparádé antik vonatkozásai?
Ma délelőtt volt szerencsém találkozni a Tehénparádé egyik résztvevőjével a Nemzeti Galéria bejáratánál:
És persze mi jut eszébe egy ókorásznak egy bronzszobrot imitáló plasztiktehénről (melynek festése ráadásul azt sugallja, hogy a bronztehénke nem ma született, hanem megélt már néhány évszázadnyi környezeti hatást...)? Naná, hogy Myrón tehene!
A Kr. e. 5. századi szobrászt állítólag (Id. Plinius: Naturalis Historia 34.57) éppen e bronzszobra tette híressé -- a szobrot magát (melyet mi nem már ismerünk, sőt másolatait sem) pedig nem utolsó sorban az, hogy számtalan epigrammát ihletett (de legalábbis néhányat, melyek aztán további epigrammákat ihlettek). Az Anthologia Palatina c. epigramma-gyűjteményben például 29 ilyet találunk, egymás mellé gyűjtve (9.713-742).
És itt érkezünk el az antik "Tehénparádéhoz" (nemlétező ókori forrásaink pompé boón-ként említik). Résztvevői nem szobrok, hanem szövegek; de továbbra is tehenek, és nem csak abban a tekintetben, hogy tárgyuk Myrón tehene: a versek többségében éppen a szobor szólal meg, reflektálva saját szobor-státuszára. Az eltérő médiumok ellenére azonban a két tehénparádé működési elve nagyon hasonló: adott egy szobor (Myróné, illetve az üres plasztik), ehhez kell hozzáadnia a költőnek / festőnek egy (jó esetben) frappáns ötletet, az eredmény pedig a festett tehén, illetve az epigramma.
Végső soron az epigramma-tehenek is úgy jönnek létre, hogy a költő a saját eszközeivel rá-fest a szoborra (és a festő is egyfajta epigrammát hoz létre) -- hiszen az epi-gramma eredeti jelentésében: fel-irat, vagyis egy üres kő-, fém-, fafelület információval való ellátása, a görög graphein / gramma pedig egyszerre jelent írást és festést. Bizonyos értelemben pedig Myrón tehene (vagy akármilyen műalkotás) ugyanolyan üres, mint az újkori plasztiktehén -- akkor kap jelentést, ha a néző is hozzátesz valamit -- a saját gondolatait. (Kiállított műtárgyakat befesteni csak ebben az átvitt értelemben illik.)
Myrón tehenéről tehát annyit tudunk, köszönhetően az epigrammáknak, hogy mit mondott és gondolt; maga a szobor mint látvány ismeretlen a számunkra. De vajon mit mond(ana) a képen látható, 21. századi plasztik-bronz tehén? Illetve mit mondana egy 21. századi költő arról, hogy mit mond a tehén? Az epigrammákat a commentek között várjuk!
4 megjegyzés:
Indul a nyár, heverésznek a borjak a bús Budapesten,
bús Budapest ne busulj, hallga Myrón tehenét:
"Én ki az Ókorból figyelem, Budapest, busulásod,
már sosem értem meg, mér' nem iszol kakaót.
Sok kakaó, sok a jókedv is: nálunk, teheneknél
ez vala mindig az elv, mely tovaűzte a bút.
Jer, Budapest, legelésszünk együtt, írjuk az Ókor-
blogba a posztokat, és fogyjon a sok kakaó!"
:) Az architextus maximálisan stimmel, jóllehet a szerző szerzés közben még nem gondolt rá! Mint ahogy a "bús"-ban rejlő szójátékra sem. A "bús Budapest" ráadásul plágium, copyright by Dezső Kosztolányi ("ha járok a bús Budapesten, nem tudnak egész idegennek"). De ezek szerint ez sem véletlenül került ide, a tehéntematika invitálta a versbe.
Gondolta a fene? Gondolta a szöveg.
... és akkor azt még nem is említettük, hogy a tiszta, "festetlen" tej úgy viszonyul a kakaóitalhoz, mint a festetlen plasztiktehén a festetthez (vagyis az "epigrammai" énhez). Azáltal, hogy a kakaó lép a tej helyébe, a szöveg pont azt teszi világossá, hogy egy előző szöveggel áll kapcsolatban, azt "festi" át és annak ad új "ízt"!
A "bús" értelmezéséhez pedig azt a lábjegyzetet tehetjük még, hogy amikor a görög epigrammák tehene önmagáról beszél, mégpedig néhány esetben (tényleg!) genitivusban, akkor a magyar verséhez igencsak hasonló szójátékkal él, a görög nyelv és a tehén-nyelv pedig összeér egy pillanatra: hiszen azt mondja a tehén, hogy mou!
Kösz! :) De a szösszenet a Danié, az enyém csak az epi-gramma!
Megjegyzés küldése