2010. december 13.

Ókortudományi Társaság - meghívó

Az Ókortudományi Társaság


december 17-én, pénteken du. 5 órától tartandó

felolvasó ülésének programja:


BUZÁSI GÁBOR
Julianus császár naphimnusza és a karácsony eredete


DÉRI BALÁZS
"Exegi"


Az előadások negyvenöt percesek, vita követi őket.


Helyszín (új!):


az ELTE Bölcsészettudományi Karának Gombocz-terme

1088 Budapest, Múzeum körút 4/A, fszt. 47

2010. december 11.

Tegyey Imre és M. Nagy Ilona köszöntése

MEGHÍVÓ


a DE Klasszika-filológiai Tanszék,

A magyarországi latin nyelvű írásbeliség és klasszikus kultúra

kutatócsoport,

a DENYDI Klasszika-filológiai alprogramja,

a DE Történelmi Intézet

és az Ókortudományi Társaság debreceni tagozata

rendezésében sorra kerülő előadásra


Ferenczi Attila

habil. egyetemi docens

Horatius hangjai


és


Takács Levente

tanársegéd

A Liber Coloniarum incipit-je


Ezen ünnepi ülés keretében köszöntjük a 80 éves Tegyey Imrét és a 60 éves M. Nagy Ilonát.


Időpont és hely:

2010. december 15-én 15 órakor a DE Főépület fsz. 7/8-as termében.

2010. november 30.

Ókor - zenés szerkesztőségi est

Szeretettel meghívjuk az

ÓKOR

folyóirat zenés szerkesztőségi estjére


Időpont és helyszín:

2010. december 9., csütörtök, 18.00

Szatyor Bár és Galéria

(1111 Budapest, Bartók Béla út 36.)


A program:

Az Ókor szerkesztői a 2010-ben megjelent számokról és a jövő évi tervekről

Bolonyai Gábor (ELTE BTK Görög Tanszék) előadása

„Görög költők Mátyás könyvtárában” címmel

Angol reneszánsz és francia barokk gambaconsort zenét játszik az

Arión Consort


Tagjai:

Szabó Zsolt, discant viola da gamba (művészeti vezető)

Dinyés Soma, discant és alt viola da gamba

Stollár Xénia, tenor viola da gamba

Szilágyi Attila, basszus viola da gamba

2010. november 27.

Filozófiai Istentan - konferencia

A PPKE BTK Filozófiai Intézete

szeretettel vár minden érdeklődőt az alábbi konferenciára


Filozófiai Istentan


Időpont: 2010, dec. 2.

Hely: Stephaneum, Pázmány terem


Program:

9.30-9.55 (+ 15 perc diszkusszió) Bárány István (ELTE): Az istenfogalom változásai az ötödik században: Empedoklész istenei.

10.10-10.35 (+15) Lautner Péter (PPKE BTK): Az arisztotelészi mozdulatlan mozgató oksági viszonyai.

10.50-11.05 – szünet.

11.05-11.30 (+15) Németh Attila (ELTE): Cicero és az epikureus teológia.

11.45-12.10 (+15) Bene László (ELTE): Isteni gondviselés, fátum és morális felelősség a középső platonizmusban.

12.25-13.30 – szünet.

13.30-13.55 (+15) Bakos Gergely (Sapientia): A gondolkodás tapasztalata Canterbury Szt. Anzelmnél.

14.10-14.35 (+15) Schmal Dániel (PPKE BTK): Descartes ontológiai istenérvének leibnizi kritikája.

14.50-15.15 (+15) Hankovszky Tamás (PPKE BTK): Az abszolút én és az abszolútum Fichténél.

15.30-15.45 – szünet.

15.45-16.10 (+15) Puskás Attila (PPKE HTK): A politeizmus dícsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz.

16.25-16.50 (+15) Mezei Balázs (PPKE BTK): A francia fenomenológia teológiai fordulata.



Absztraktok és további információk letölthetők majd a PPKE BTK Fil. Int. honlapjáról.

2010. november 19.

Stephen Hodkinson előadása a spártai nevelésről - meghívó

Az Ókortörténeti Tanszék

tisztelettel meghívja Önt


Stephen Hodkinson

(University of Nottingham, Department of Classics)


Some recent controversies in the education of Spartan boys

című előadására


2010. november 26-án, pénteken 16.00 órára az I. em. 138. terembe.

(1088 Budapest Múzeum krt. 6-8.)



A közvélekedés egy olyan államilag szervezett oktatási rendszernek tartja a spártai nevelést, amely egyedülálló az antik görög világban, és amely legfőképp a katonai kiképzésnek van alárendelve. Bár a téma kutatóin kívül talán kevesen értesültek róla, az elmúlt másfél évtized szakirodalma számos ponton megkérdőjelezte a fenti képet, elsősorban a nevelés állami kontrollját és katonai orientációját illetően. Az újabb értelmezések részint alaposabb forráskritikán alapulnak, azaz jobban tekintetbe veszik az ókori források jellegét és minőségét, másfelől pedig azt sem mulasztják el feltárni, hogy a spártai nevelésről írt alapvető szakmunkákat hogyan befolyásolta a modern kor szellemi-politikai közege. Meglepő módon a hagyományosabb nézetek hívei nem hagyták szó nélkül a revizionisták érveit, amelyek egyébként számos fontos kérdésben egymásnak is ellentmondanak. Az előadás áttekinti a spártai nevelés historiográfiájának fejlődését az 1960-as évektől kezdve, bemutatja a jelenleg is tartó viták főbb témáit, és helyzetjelentést ad a spártai fiúk neveléséről folyó polémiáról.

2010. november 18.

Filológia - nyilvánosság - történetiség

Filológia - nyilvánosság - történetiség


„A filológia mint kultúrtechnika” MTA TKI-projekt és „Az irodalmi nyilvánosság az antikvitásban” OTKA-projekt konferenciája

A „Kultúrák párbeszéde” TÁMOP-projekt nyitórendezvénye



2010. november 25–27.


ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet

1088 Bp., Múzeum krt. 4/A

A/329 (Horváth János terem)



PROGRAM



November 25., csütörtök


Elnök: Kecskeméti Gábor


900–920 Megnyitó

Dezső Tamás | Kulcsár Szabó Ernő

920–940 Dávidházi Péter

Egy utalásnyi kulturális emlékezet: The Waste Land, Ezekiel és a magyar fordítások

940–1000 Kabdebó Lóránt

Borzsák István Tacitus-óráinak módszerbéli segítsége az 1927–1928-as Szabó Lőrinc-szövegek önmagukkal való szembesüléseinek számbavételekor

1000–1020 Tverdota György

József Attila Irodalom és szocializmusának textológiai és filológiai kérdései

1020–1050 Vita

1050–1120 Kávészünet

Elnök: Dávidházi Péter

1120–1140 Kecskeméti Gábor

Logikai és retorikai paradigmák között: a kora újkori németországi hermeneutika születése

1140–1200 Bednanics Gábor

Az esztétizmus nyilvánossága

1200–1230 Vita

1230–1400 Ebéd

Elnök: Kabdebó Lóránt

1400–1420 Eisemann György

Filológia, poétika, romantika

1420–1440 Bónus Tibor

Metasztázis, olvasás, filológia (Proust)

1440–1500 Vincze Ferenc

A kritikai kiadás mint Dsida Jenő költészetének lehetséges (újra)értelmezése

1500–1530 Vita

1530–1600 Kávészünet

Elnök: Eisemann György

1600–1620 Hansági Ágnes

Lebomló médiumok – épülő archívumok: az irodalom nyilvánossága

1620–1640 Onder Csaba

Kölcsey, a filológus

1640–1700 Vaderna Gábor

Döbrentei Gábor, a szerkesztő

1700–1730 Vita

1800 Fogadás



November 26., péntek

Elnök: Ferenczi Attila

900–920 Déri Balázs

Idézet, parafrázis és társai, valamint az irodalmi nyilvánosság

920–940 Kozák Dániel

A jó, a rossz, és a könnyen érthető variáns. Egy új Statius-szövegkiadás

940–1000 Tamás Ábel

A nyilvánosságra hozás a klasszika-filológia diskurzusában

1000–1030 Vita

1030–1100 Kávészünet

Elnök: Déri Balázs

1100–1120 Ferenczi Attila

A római irodalom története és a derengés

1120–1140 Oláh Szabolcs

A keresztény humanista Élektra-filológia médiumötvözetei. Túlfokozott önmegjelenítés és diszkurzív magatartásajánlat az első magyar drámafordításban

1140–1200 Hárs Endre

Szemelvény és szenvedély. Múltmentés Herder késői folyóiratában

1200–1230 Vita

1230–1400 Ebéd

Elnök: Lőrincz Csongor

1400–1420 Fehér M. István

„A szavak szeretete” – a „bölcsesség szeretete”. Filológia és filozófia hermeneutikai nézőpontból

1420–1440 Molnár Gábor Tamás

Filológia és/vagy szövegértés?

1440–1500 Fogarasi György

Egyáltalán olvasni: Heidegger, Marx és a filológia technicitása Friedrich Schlegelnél

1500–1530 Vita

1530–1600 Kávészünet

Elnök: Fogarasi György

1600–1620 Fried István

Fejezetek a magyar germanisztika történetéből (Heinrich Gusztáv és Bleyer Jakab)

1620–1640 Kelemen Pál

„Gyűjteni és ápolni”. A biedermeier irodalom filológiai feltalálása

1640–1710 Vita



November 27., szombat

Elnök: Szirák Péter

900–920 Lőrincz Csongor

Példaszerűség és filológia

920–940 Kékesi Zoltán

A hang inskripciója – az „archivális hatalom” nyoma. A „treblinkai
dal” Claude Lanzmann Shoah című filmjében

940–1000 Lénárt Tamás

Fotográfia, város, archívum (Klösz György városfotói)

1000–1030 Vita

1030–1100 Kávészünet

Elnök: Kulcsár Szabó Ernő

1100–1120 Szirák Péter

Megértés-teljesítmények a két világháború közötti magyar útirajzban (Szabó Lőrinc, Németh László, Kosztolányi Dezső,

Márai Sándor)

1120–1140 Mekis D. János

Biográfia, szerzőség, interpretáció – a Márai-filológiáról

1140–1200 Bengi László

Névtelenség és nevesítés: az újságíró Kosztolányi és nyilvánossága

1200–1230 Vita


1230 Zárszó

Kulcsár Szabó Ernő


2010. november 13.

Ókortudományi Társaság - meghívó

MEGHÍVÓ

AZ ÓKORTUDOMÁNYI TÁRSASÁG

2010. NOVEMBER 19-ÉN, PÉNTEKEN DU. 5 ÓRÁTÓL TARTANDÓ


felolvasó ülésére, amelynek programja:

ADAMIK BÉLA:
" Prozódia, metrika, értelmezés: Catullus 116. carmene"

és

KOVÁCS PÉTER:
"Diocletianus és Pannonia"

című előadásai.

Helye:


ELTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR


Kerényi Károly terem


Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/F, félemelet
(Zenei Tanszéknél)

2010. november 2.

Alföldy Géza előadása - meghívó

Alföldy Géza:


Görög feliratok a hispaniai Tarraco városából


Előadás 2010 november 29-én, hétfőn 16.00 órakor

az ELTE Ókortörténeti Tanszékén (II. 252)


Tarraco (Tarragona) a római korban Hispania citerior provincia fõvárosa volt. Több mint 1600 római feliratos emléke a Corpus Inscriptionum Latinarum II2/14, Pars altera kötetében kerül kiadásra, amely közvetlenül megjelenés előtt áll. A túlnyomó többségben latin nyelvű feliratok mellett ismerünk ebből a városból nem kevés görög nyelvű ill. bilinguis (latin-görög nyelvű) feliratot is, amelyek szintén benne lesznek az új Corpusban, mivel ugyanazokról a történeti kérdésekről nyújtanak információt, mint a latin szövegek. E feliratok egy része eddig kiadatlan volt, a többi közül eddig számosat téves olvasattal ill. téves interpretációval tettek közzé. E feliratok részben görög anyanyelvű bevándorlókhoz köthetők, részben a helyi lakosság művelt csoportjainak produktumai. Időben a Kr. e. 2. századtól a késői császárság koráig tartó időszakban oszlanak meg, és így azt bizonyítják, hogy a görög nyelv és kultúra Tarraco történetének valamennyi korszakában nyomokat hagyott, mégpedig nagyobb mértékben, mint Hispania más városaiban és egyáltalán a Római Birodalom nyugati tartományaiban.

2010. október 29.

Karsai György Sophoklés-szemináriuma - meghívó

COLLEGIUM
BUDAPEST

Institute for Advanced Study

Szentháromság utca 2.
H-1014 Budapest

Seminar Room


Thursday, 4 November, 2010, 11 a.m.

Fellow Seminar

György Karsai: Creon and the Delphic oracles in Oedipus Tyrannus


The conflict between the king of Thebes, Oedipus, and his brother-in-law, Creon, creates one of the most surprising episodes of Sophocles’ tragedy. The king considers Creon not only a member of his family, but – from the very beginning – his closest and most trusted friend and ally in his struggle against the plague imposed by the Gods on Thebes. The play starts with the notion that Oedipus sent precisely Creon to consult Apollo’s Delphic oracle on the origin of the Gods’ anger. First, Prof. Karsai will analyse the text of the prologos (vv. 1-146), focusing on what message Creon brings from Delphi on the one hand, and on the exact text of the oracle on the other.

Later, Prof. Karsai will examine the changes in the relationship between Oedipus and Creon; more specifically, why – in the end – Oedipus accuses Creon of conspiracy against his kingship (377sqq.) after having had extreme faith in him at the beginning of the play. In the last part of the seminar, Prof. Karsai will examine the end of the play, when Oedipus – after his revelation as the murderer of his father and husband of his own mother – blinded himself. So, it was the king himself, rather than the Gods, who imposed this terrible punishment (vv. 1416-1523). Finally, Creon arrives as the new king, one of his first measures being the delegation of a person to the Delphic oracle to find out what to do with Oedipus, the murderer of Laius.


You are kindly encouraged to reread the above play, or at least the quoted passages for the seminar.


Selected bibliography for the seminar:

Alister Cameron: The identity of Oedipus the King. New York 1965., Charles Segal: Oedipus Tyrannus. Tragic Heroism and the Limits of Knowledge. New York 1993., Richard Buxton: Blindness and its Limits: Sophocles and the logic of Myth. JHSt 100 (1980) 22-37., Frederick Ahl: Sophocles’ Oedipus. Evidence and Self-Conviction. Ithaca and London 1991., Jean-Pierre Vernant-Pierre Vidal-Naquet: Mythe et tragédie en Grèce ancienne. Paris 1986.


tel: +36 1 2248 301, fax: +36 1 2248 310, email: kcsepi@colbud.hu http://www.colbud.hu/programme/calendar/

2010. október 26.

Mítosz, mágia, logos - vallástudományi előadássorozat

Mítosz, mágia, logos


Vallástudományi előadássorozat az ELTE BTK-n csütörtökönként 17.30-tól


nov. 11. Horváth Judit - Nagy Árpád: Kirké: Napleány, varázsló.
Filológiai és ikonográfiai kommentárok mágia és vallás viszonyához az
archaikus Hellasban


nov. 18. Bárány István: "Mythos vagy logos?" Mítoszok, istenek, érvek
az i. e. ötödik századi görög gondolkodásban


nov. 25. Nagy Árpád: A periammától a varázsgemmáig. Régészeti
kommentárok az antik mágia történetéhez


dec. 2. Klaniczay Gábor: Mágia és boszorkányság a középkor és a
koraújkor határán


dec. 9. Tatár György: Bálványimádás és politikai autoritás viszonya a
zsidó tradícióban


dec. 16. Láng Benedek: Tudomány és mágia fogalma, harca és
együttműködése a késő közép- és a kora újkorban


Az előadások 17.30-19.00-ig tartanak az ELTE BTK I épületében a
208-as teremben (újabban: a Bence György teremben).
Az utolsó alkalom után mindenkit szeretettel látunk
az előadássorozatot lezáró-összegző kötetlen beszélgetésen ugyanott.

2010. október 24.

Scott Austin előadása - meghívó

Scott Austin (Texas A&M): "Is There Appearance? The Problem of Parmenidean Doxa"

Date: 26 Oct 2010 - 4:30pm - 6:30pm

Building: Zrinyi u. 14

Room: 412


Even if Parmenides was a pluralist, rather than a monist, it is not clear why there is anything other than Parmenidean Being in the universe. Why is there Appearance? Who is it that sees it? Are the 'mortals' themselves beings? Or are they other than Being? Or are they illusory? To whom does Appearance appear? What is the difference between Being and Appearance? And, finally, why is Being such that it can be believed to be otherwise than it is?

2010. október 23.

Lustrum Saeculare Collegii

Az Eötvös Collegium épülete 100 éves fennállásának tiszteletére 4 napos ünnepségsorozatra és nemzetközi tudományos konferenciára kerül sor 2010. október 25-28 között, jelentős ókortudományi, illetve klasszika-filológiai részvétellel.


A teljes program innen letölthető.

2010. október 21.

Ferenczi Attila habilitációs előadása - meghívó

MEGHÍVÓ

AZ ELTE BTK-N TARTANDÓ HABILITÁCIÓS ELŐADÁSRA


DR. FERENCZI ATTILA: VERGILIUS ÉS A SZKEPTIKUS HAGYOMÁNY
(IRODALOMTUDOMÁNY)


AZ ELŐADÁS IDŐPONTJA:
2010. OKTÓBER 22. (PÉNTEK) 14 ÓRA


AZ ELŐADÁS HELYE:
ELTE BTK, 1088 BUDAPEST. MÚZEUM KRT. 4/B
I. EM. 217



AZ ELŐADÁSRA MINDEN ÉRDEKLŐDŐT TISZTELETTEL MEGHÍVOK.

DR. IZSÁK LAJOS SK.
A KARI HABILITÁCIÓS BIZOTTSÁG ELNÖKE

2010. október 19.

Assmann-konferencia - frissítve

AZ ÓKORI KELETI KULTÚRÁK KUTATÁSA ÉS OKTATÁSA
AZ ELTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN

Ünnepi ülésszak és konferencia
az Egyiptológiai Tanszék illetve az Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszék közös rendezésében


2010. október 28. (csütörtök), Gólyavár, A terem

16.30
Dezső Tamás dékán: Köszöntő
Török László (akadémikus, MTA Régészeti Intézet): A magyar egyiptológia története Mahler Ede kinevezésétől napjainkig
Komoróczy Géza (professor emeritus, ELTE BTK): Az ókori Elő-Ázsia a pesti egyetemen: nemzeti célok vagy tudományos kutatás

18.30
Jan Assmann (Professor emeritus, Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg):
Ancient Egypt and the Cultural Memory of the West


2010. október 29. (péntek), A épület, Kari Tanácsterem

9.30-11.00
I. szekció: Egyiptológia
elnök: Török László

Bács Tamás: Királyi ősök emlékezete: megjegyzések egy királylistához
Hasznos Andrea: Kopt szerzetesek a thébai nyugati parton
Irsay-Nagy Balázs: A lovag, a szerzetes és a kopt ábécé
Schreiber Gábor: Az ősvíz, Théba és Amun

11.00-11.30 Kávészünet

11.30-13.00
II. szekció: Assziriológia
elnök: Komoróczy Géza

Dezső Tamás: Út a győzelemig
Kalla Gábor: Perben és haragban (óbabiloni jogi esetek)
Niederreiter Zoltán: Újasszír és újbabiloni királyi képmások és jelvények
Zólyomi Gábor: Hogyan tanítsunk meg sumerül egy honlapot, és minek?

13.00-14.30 Ebédszünet

14.30-16.00
III. szekció: Hebraisztika
elnök: Zólyomi Gábor

Bányai Viktória: Szefárdiak és Askenáziak Magyarországon
Buzási Gábor: Napszimbolika a „József és Aszenet” történetben
Koltai Kornélia: Pragmatikai vizsgálatok a klasszikus héberben
Komoróczy Szonja Ráhel: A nagyszombati kiűzetés a jiddis legendák tükrében


A konferencia plakátja innen letölthető.

Az origo ez alkalomból készült interjúja Jan Assmannal itt elérhető.

2010. október 13.

Zsidó-keresztény konferencia - program

„A DIALÓGUS SODRÁBAN…”
Új perspektívák és kihívások a zsidó–keresztény dialógusban a 21. század elején



A Zsidó–keresztény dialóguskonferencia a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezésében, a Collegium Esztergom támogatásával


A konferencia időpontja: 2010. október 28. (csütörtök) és október 29. (péntek).
A konferencia helyszíne: a PPKE Jog- és Államtudományi Kar épülete (1088 Budapest, Szentkirályi utca 28–30.).


A konferencia védnöke és szervezője: Ft. Prof. Dr. Fodor György, a PPKE. rektora.


Részletes program:

2010. október 28. csütörtök


8. 30 Ünnepélyes megnyitó – Prof. Dr. Fodor György, Dr. Raj Ferenc rabbi /Berkeley, USA/,
Dr. Dobos Károly Dániel

9.00 – 10.15: 1. délelőtti blokk

Az előadások blokkokban (70 perc), három szekcióban (A, B, C) lesznek megtartva. Egy blokkban két (max. 25
perces) előadás hangzik el, az előadás után 10 perces diszkusszióra van lehetőség.

A szekció: (Elnök: Tatár György)

Nagypál Szabolcs (ELTE ÁJK, Békés Gellért Ökumenikus Intézet): A zsidó ‒ keresztény párbeszéd a vallásközi mediáció szemszögéből
Biró Tamás (University of Amsterdam): Értelek, értelek… de miről beszélsz?? A keresztény ‒
zsidó párbeszéd a kognitív vallástudomány perspektívájában
B szekció: (Elnök: Fabiny Tamás)
Karasszon István (KGRE HTK): "Abraham oecumenicus"
Lőrik Levente (Baptista Teológiai Akadémia): Jób, aki összeköt, vagy aki elválaszt? Szemelvények a zsidó és a keresztény Jób-értelmezésekből
C szekció: (Elnök: Tarjányi Zoltán)
Novák Attila (a Szombat szerkesztője): Hagyomány: a szövegek fogságában
Tatai István (református lelkész, Hatvan): Zsidómisszió – Dialógus – Akédáh, vagy valami más?

10.15 – 10.30: Kávészünet


10.45 – 12.00: 2. délelőtti blokk

A szekció: (Elnök: Schőner Alfréd)
Kránitz Mihály (PPKE HTK): „Egy embernek két fia volt...” -- II. János Pál pápa erőfeszítései a
katolikus-zsidó párbeszédben
Raj Ferenc rabbi: (Beth-El /Berkeley CA., USA/, Bét Orim közösség /Budapest/): „Dábru
Emet”, Beszéljetek igazat! – Amerikai zsidó teológusok gondolatai a kereszténységről.
B szekció: (Elnök: Karasszon István)
Fabiny Tamás (Evangélikus püspök): A zsidó Júdás – antijudaista és antiszemita megközelítések, megnyilvánulások Jézus tanítványával kapcsolatban
Vattamány Gyula (Wesley János Főiskola): A zsidók diabolizálásáról a Corpus Johanneum-ban: a
Jel 2,9; 3,9 mai értelmezési lehetőségei
C szekció: (Elnök: Szécsi József)
Gombocz Eszter (Wesley János Főiskola, Holokauszt Emlékközpont): A gyermekkor
helyszíneinek szerepe az elhallgatott múlt előhívásában
Riszovannij Mihály (Nyugat-magyarországi Egyetem, Goldziher Intézet): Humor és vallás:
teológiai és judaisztikai perspektívák

12.00 – 14.00: Ebédszünet

14.00 – 15.15: 1. délutáni blokk

Az előadások blokkokban (70 perc), három szekcióban (A, B, C) lesznek megtartva. Egy blokkban két (max. 25 perces) előadás hangzik el, az előadás után 10 perces diszkusszióra van lehetőség.

A szekció: (Elnök: Czopf Tamás)
Tarjányi Zoltán (PPKE HTK): A Tóra és a jézusi erkölcs összefüggésrendszere
Vajda Károly (Nyugat-magyarországi Egyetem): A judaizmus eredeti kérdéseinek hermeneutikai
rekonstruálhatósága az evangéliumok fényében
B szekció: (Elnök: Bányai Viktória)
Perczel István: (CEU.): A 146. novella és az órigenista vita: Jusztinianosz zsidóellenes
törvényhozásának teológiai háttere
Dobos Károly Dániel (PPKE BTK): Paradigmaváltás a késő ókori zsidó – keresztény interakciók
történeti vizsgálatában
C szekció: (Elnök: Raj Ferenc)
Koltai Kornélia (ELTE BTK): Péchi Simon Biblia-kommentárja
Gábor György (MTA Filozófiai Kutatóintézet, ORZSE.): „Valamennyi nyelv anyja”, avagy
héber nyelv és biblikus rokonság?

15.15 – 15. 45: Szünet

15.45 – 17. 15: 2. délutáni blokk

A szekció: (Elnök: Vattamány Gyula)
Pesthy Mónika : A túlvilágkép a korai zsidóságban és a kereszténységben
Somos Róbert (PTE BTK): Zsidóságkép Órigenész írásaiban.
B szekció: (Elnök: Geréby György)
Schőner Alfréd főrabbi (ORZSE): Székesegyház? Zsinagóga? Szakrális épület a zsidó negyed
központjában, Toledóban
Simon Róbert: Zsidók és keresztények az iszlám árnyékéban
C szekció: (Elnök: Koltai Kornélia)
Bányai Viktória (MTA Judaisztikai Kutatócsoport): A keresztényekről alkotott kép a zsidó
felvilágosodás tankönyveiben
Balogh Katalin (ELTE PPKE): Magyar zsidó bibliafordítások

2010. október 29. péntek


9.00 – 10.15: 1. délelőtti blokk


Az előadások blokkokban (70 perc), két szekcióban (A, B) lesznek megtartva. Egy blokkban két (max. 25 perces) előadás hangzik el, az előadás után 10 perces diszkusszióra van lehetőség.

A szekció: (Elnök: Bíró Tamás)
Tatár György (ELTE BTK): Timeo Danaos …
Czopf Tamás (Katholische Integrierte Gemeinde, Wien) "Isten népe vagy Isten népei?"
Alkalmas-e az 'Isten népe' fogalom a zsidó nép és az egyház kapcsolatának meghatározására?
B szekció: (Elnök: Pesthy Mónika)
Urbán Ilona (ELTE BTK): A 22. zsoltár zsidó (rabbinikus) és keresztény (patrisztikus) értelmezése
Tamási Balázs (PPKE BTK, OSZK): Báruk mint próféta – Egy ókori hagyomány recepciója a zsidó
és keresztény gondolkodásban

10.15 – 10.45: Kávészünet

10.45 – 12.00: 2. délelőtti blokk

A szekció: (Elnök: Perczel István)
Geréby György (CEU): „Ecclesia ex circumcisione.” Korai keresztény viták a zsidóságról és a Jakab-ősevangélium zsidóságképe.
Kövér András (ELTE BTK): Aphrahat, a „perzsa bölcs” és a zsidó hagyomány
B szekció: (Elnök: Kránitz Mihály)
Benyik György (Szegedi Egyetem HTK): Hogyan használta a Názáreti Jézus a prófétai
szövegeket?
Szécsi József (ORZSE, Keresztény–Zsidó Társaság): Kisszé há-Kávód – a Dicsőség Trónja

12.00: Zárszó

2010. október 11.

Ókortudományi Társaság - pályázatok

Az Ókortudományi Társaság elnökségének kérésére tesszük közzé az alábbi két pályázati felhívást:


(1) Pályázati felhívás


Az Ókortudományi Társaság pályázatot ír ki 40 perces előadások megírására. A Társaság a következő témában várja a pályamunkákat:

Múltszemléletek az ókorban

A bizottság minden olyan pályamunkát elfogad, mely a fenti problémát elméleti szempontból vagy esettanulmányként vizsgálja, az ókortudomány valamely ágában. A pályázaton minden érdeklődő részt vehet, aki 2011. március 1-ig nem tölti be a 40. életévét.

A pályázat beadásának határideje:

2011. február 28. (postabélyegző dátuma)

Az előadások szóban elmondandó része nem haladhatja meg a 20 ezer karaktert (szóközzel együtt). Az előadások szövegét három nyomtatott példányban és elektronikusan (Word és pdf-formátumban egyaránt) kell eljuttatni a következő címekre:

Zólyomi Gábor

Asszíriológiai és Hebraisztikai Tanszék

ELTE BTK, Budapest

Múzeum krt. 4/A

H-1088

okortudomanyi.tarsasag@gmail.com

A nyomtatott példányokhoz a pályázóknak csatolni kell egy lapot nevükkel, telefonszámukkal és email címükkel.

Az előadásokat az Ókortudományi Társaság elnöke, főtitkára és titkára, valamint felkért anonim bírálók fogják elbírálni. Az anonim bírálatokat a pályázat eredményhirdetése után a pályázók megtekinthetik. A bíráló bizottság a három legjobbnak tartott előadás szerzőjét felkéri előadásuk megtartására a Társaság áprilisi felolvasó ülésén, ahol a Társaság jelenlévő tagjai döntik el a végső sorrendet titkos szavazással, az előadásokat 1–10-ig terjedő pontokkal értékelve. A bíráló bizottság április első péntekéig értesíti a három legjobbnak tartott előadás szerzőit.

Díjak:

1. díj: 30 ezer Ft

2. díj: 20 ezer Ft

3. díj: 15 ezer Ft

A pénzdíjak átadására a Társaság májusi közgyűlésén kerül sor. A bíráló bizottság a helyezetlen, de jónak tartott előadások szerzőit is felkérheti előadásuk felolvasására a Társaság következő évadjának felolvasó ülésein.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

A pályázat célja magas színvonalú, önálló problémafelvetésről tanúskodó, és érdekes tudományos előadások megírásának ösztönzése. A bíráló bizottság az előadás tartalma mellett értékelésében figyelembe kívánja venni, hogy az előadás érvelése, felépítése mennyiben segíti vagy hátráltatja a szóbeli előadás követését és megértését, akár olyanok számára is, akiknek az ókortudomány más ága a szűkebb szakterülete. Előnyt élveznek továbbá azok az előadások melyek témájuk feldolgozásában tekintetbe veszik a társadalomtudomány más ágainak újabb eredményeit is.

Budapest, 2010. október 7.

Az Ókortudományi Társaság Elnöksége


* * *


(2) Pályázati felhívás


Az Ókortudományi Társaság Szilágyi János György kezdeményezésére és adományából pályázatot hirdet

az ókori etruszk kultúráról szóló önálló kutatáson alapuló tudományos munkára.

A pályázaton részt vehet tudományos minősítésre való tekintet nélkül bárki, aki a pályázat benyújtásának végső időpontjáig a 45. életévét nem töltötte be". A pályamunka tárgya, terjedelmi megkötés nélkül az ókori etruszk kultúra bármely ága vagy területe lehet (kivéve a gyűjtemény- és tudománytörténetet).

A pályamunkákat 2011. április 15-éig (postai bélyegző dátuma) három nyomtatott példányban az Ókortudományi Társaság elnökének, Zólyomi Gábornak kell eljuttatni a következő címre:

Asszíriológiai és Hebraisztikai Tanszék

ELTE BTK, Budapest

Múzeum krt. 4/A

H-1088

A pályázatot elbíráló 3 tagú bizottság vezetője az Ókortudományi Társaság elnöke. A pályázat eredménye a Társaság 2011. májusi közgyűlésén kerül kihirdetésre.

Az első helyre jelölt munka pályadíja 60 ezer Ft, a második helyezetté 40 ezer Ft.

Amennyiben csak egy díjazásra méltó munka érkezett be, akkor a teljes összeget annak szerzője kapja. Amennyiben díjazásra érdemes munka nem érkezett be, a pályázatot a Társaság újra kitűzi, ezúttal 2011. december 1-i határidővel. Az eredmény ebben az esetben a Társaság 2012. januári ülésén kerül kihirdetésre.

Budapest, 2010. október 7.

Az Ókortudományi Társaság Elnöksége